emobil
Az E.ON csoport egész Európában jelentős erőfeszítéseket tesz a környezettudatos technológiák, így az e-mobilitás elterjedésének támogatásáért. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a vállalatunk a környezetbarát áramtermeléstől az e-autók töltésétől egészen számos kérdéssel foglalkozik az e-autózás kapcsán.

Tisztább környezet, kisebb zaj és egyéb szennyezés, biztonságosabb közlekedés – ez nem csak a lakossági ügyfeleink, hanem a vállalkozások, települési önkormányzatok számára is vonzó jövőképet jelenthet.

Az E.ON célul tűzte ki, hogy az ügyfeleinknek egy iránymutató, komplex, modern és kényelmes szolgáltatást nyújtsunk Magyarországon is. Az E.ON hazánkban teljes palettáját biztosítja az elektromobilitáshoz szükséges szolgáltatásoknak, beleértve a töltők értékesítését, a kivitelezés elvégzését, a folyamatos üzemeltetés biztosítását és a villamos energia-szolgáltatást.  

A nagy üzletházak parkolójában ma már előírás, hogy elektromos autótöltőket kell telepíteni. Ennek értelmében minden 300 négyzetméternél nagyobb alapterületű áruház frissen létesített parkolójában száz parkolóhely után tíz töltőhelyet kell telepíteni. A hasonló méretű, de már üzemben lévő parkolóba két töltőpontot kell építeni, és hasonló szabályozás vonatkozik a parkolóházakra is. 2019 elejére pedig a duplájára kell növelni a töltők számát.

Ügyfeleink tudatos és elkötelezett partnereiként kívánunk megoldást nyújtani az autók alternatív energiaellátásának teljes folyamatára. Az ügyfélélmény a legfontosabb számunkra, vagyis az hogy a töltéstől indulva az elszámolásig minden egyes lépés egyszerű és gyors legyen az ügyfelek számára, ez része lesz az integrált, digitális energetikai szolgáltatásunknak.

Van, aki órákig parkol, és van, aki csupán pár percig. Az E.ON és partnerei mindenféle helyzetre gondoltak, mikor összeállították elektromos töltőkínálatukat. Sőt! Legnagyobb hazai energiaszolgáltatóként az E.ON az e-autózás valamennyi előnyét biztosító szolgáltatásokat nyújt, nem csak töltőket értékesít, hanem elvégzi a kivitelezést, biztosítja a folyamatos üzemeltetést és villamos energiát szolgáltat.

Basic fali töltő

Basic töltőállomásaink kiemelkedő műszaki, kémiai és elektromos tulajdonságokkal rendelkeznek, az üvegszállal erősített poliészter háznak köszönhetően kifejezetten kültéri használatra is alkalmasak. A Basic fali töltők AC töltőponttal rendelkeznek, így minden jelenlegi elektromos jármű esetében lehetőség van a 3-as töltőmódban való biztonságos töltésre. Mint minden töltőállomásnál, úgy itt is választási lehetőséget kínálunk Önnek, legyen szó töltőkapacitásról, dugaszoló aljzatról (3,7 kW-os, illetve 11 kW-tól 22 kW-ig) vagy pedig fixen rögzített töltőkábelről (1-es, 2-es típusú). Az előlap formája és színe az Ön igényeinek megfelelően, egyedileg alakítható.

Advanced fali töltő

Legyen rugalmas a helyszín kiválasztásában! Azokon a kényes területeken, ahol nem lehet földmunkát végezni, innovatív megoldásra van szükség. Erre kínálunk megoldást Advanced fali töltőink kihelyezésével. Az Advanced WM az Advanced BM minden tulajdonságát egy falra szerelhető kompakt házban egyesíti. Advanced állomásokat kifejezetten parkolóházaknak, mélygarázsoknak ajánljuk, ahol a bérlők/ügyfelek több órát is eltöltenek.

Advanced oszloptöltő

A félig nyilvános területek legkedveltebbje. Járműflotta vagy olyan parkolóházak és mélygarázsok árammal való ellátására szolgál, ahol csekély a rongálás esélye. A legmodernebb kommunikációs jellemzőkkel és biztonsági technológiával készült. 
Az Advanced oszloptöltőt az Ön üzleti modelljével összhangban tervezték: back-end összeköttetésekkel, mobilfizetéssel, sms & charge (SMS & tölts) funkcióval, a szabványoknak megfelelő töltéssel.
A Basic töltőállomás tulajdonságain túl az RFID kártyával vagy mobiltelefonnal való beolvasás, a kívülről látható fogyasztásmérő, valamint a műszaki csatlakozási feltételeknek megfelelő kivitelezés csak néhány az Advanced sorozat meggyőző tulajdonságai közül. Az igény szerint beépíthető védelem (FI- relé és kismegszakító) biztonságot nyújt és csökkenti a helyszíni telepítés költségeit.

Highline oszloptöltő

A Highline oszloptöltők esetében az ütésálló, elektromotorosan elrejthető 2-es típusú (Type 2) aljzatok garantálják a legmagasabb fokú biztonságot és elérhetőséget. A használattal kapcsolatos speciális igényeknek megfelelően valósítottunk meg olyan innovatív megoldásokat, mint a jobb kezelhetőséget szolgáló kijelző vagy a szolgáltatás költségeinek minimalizálását segítő, automatikusan újra bekapcsolható FI relé. Highline állomásainkat távolról is el lehet érni, amelyek szabad töltőpontjairól a bérlőinket/ügyfeleinket is tájékoztatni tudjuk. A Highline BM természetesen rendelkezik az Advanced BM funkcióival.

BM (Base Mounted): oszloptöltő, burkolt talajra (pl. beton, aszfalt) telepített
GM (Ground Mounted): oszloptöltő, burkolatlan talajra (pl. termőföld) telepített
WM (Wall Mounted): falra szerelt töltő
FM (Flush Mounted): beépített, falba süllyesztett töltő

Amennyiben töltőállomást telepítene, és érdekelné testre szabott ajánlatunk, vagy kíváncsi komplex csomagunkra, töltse ki kérdőívünket!

Ajánlatkérő

 
 
 
 
 
 
 
 
Nem vagyok robot