Nagy erőkkel dolgozunk a nyugat-dunántúli vihar okozta üzemzavar elhárításán

2017.08.11.


Zala, Vas és Győr-Moson-Sopron megye térségében az éjszaka folyamán közel 120.000 ügyfelünknél okozott áramszünetet, súlyos károkat a tegnap esti vihar. A pusztítás mértéke az idei év számos vihara közül is kiemelkedő.

Jelenleg is teljes létszámmal, az ország más régióiból átcsoportosított szakemberekkel és külső partnerek bevonásával zajlik az áramhálózatot ért súlyos sérülések javítása Zala és Vas megyében.

A tegnap éjszakai viharkárok felszámolása Győr-Moson-Sopron megyében csaknem befejeződött. Itt az érintett összes középfeszültségű vonalon helyreáll az energiaszolgáltatás a mai napon.

Vas megyében jelenleg 7900, Zala megye térségében 1900 ügyfelünk áramszolgáltatásának helyreállításán dolgoznak még munkatársaink. Munkájukat a katasztrófavédelem, ill. a tűzoltóság munkatársai támogatják, akik a kidőlt fák eltávolításán dolgoznak, hogy szakembereink a javításokat elvégezhessék. Az áramszolgáltatásban a vezetékekre dőlő fák, leszakadó nagyméretű faágak okoztak jelentős károkat, illetve nagyon nagy számú oszlopot, köztük vasszerkezeteket is kidöntött a szél- és a vezetékekre zuhanó, kidőlő fák okozta terhelés. A javítást nehezíti, hogy egy-egy hálózatszakaszon – főként az erdőkön átmenő területeken - gyakran 3-4 különböző ponton is elszakították vagy megrongálták a villamos hálózatot a kidőlt fák.

Sajnos a károk számosságára tekintettel várhatóan lesznek olyan hibahelyek, ahol a javítás a holnapi napra húzódik át. Ezek nagyságrendje várhatóan 9.000.

A középfeszültségű hálózat javítása után a kisfeszültségű hálózaton történt sérülések javítása következik - ezek egy vagy néhány fogyasztási helyet érintő hibák. Ezeket a legtöbb esetben csak a holnapi napon fogják tudni javítani a szakemberek.

Munkatársaink a mindent megtesznek a hibák mielőbbi elhárításáért, és szorosan együttműködik a katasztrófavédelemmel a szolgáltatás mielőbbi helyreállítása érdekében. Ezúton is szeretnénk megköszönni az érintett ügyfeleink megértését és türelmét.