Ezer megtöltött iskolatáska – sikerrel zárult az 6. Iskolakezdés együtt! segélyakció

2017.09.01

A tanévnyitó napján játékos foglalkozásra invitált Országos Segélyközpontjába egy osztálynyi rászoruló gyereket az Ökumenikus Segélyszervezet és az E.ON. Az Iskolakezdés együtt! segélyakció zárórendezvényének keretében ők kapták meg az utolsó tanszercsomagjait. A vidám gyermekprogramba és a tanszercsomagok átadásba bekapcsolódott Wolf Kati, a kampány arca, Zavaros Dóra, az akció támogató partnere, az E.ON Hungária Zrt. képviseletében és Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója.

Az E.ON a mellett, hogy a figyelemfelhívó kampánnyal és munkatársi gyűjtéssel is segítette az akció sikerét, 5 millió forintot adományozott a segélyakció célkitűzéseire. „Mi úgy látjuk, hogy a tanszerekkel megtöltött iskolatáskák abban is segítik a gyerekeket, hogy ennek az új életszakasznak vidáman, optimistán vágjanak neki és csapattagként élvezhessék mindennapjaikat az iskolában és alapozzák meg jövőjüket. Hiszen néha csak ennyi, egy hiánytalanul megtöltött iskolatáska hiányzik ahhoz, hogy elindítson egy ifjú embert saját lehetőségei felfedezésének, képességei kibontakoztatásának útján” – mondta el Zavaros Dóra az E.ON részéről az Ökumenikus Segélyszervezet csepeli Szociális és Fejlesztő Központjában rendezett eseményen.

Gáncs Kristóf megköszönte a vállalat adományát, majd a kampány közel három hetét összegezve kifejtette: egymást követték a Segélyszervezet figyelemfelhívó akciói azzal a céllal, hogy minél többen csatlakozzanak az idén már hatodik alkalommal meghirdetett adománygyűjtéshez. A cél összesen 10 millió forint összegyűjtése volt, amelyből a Segélyszervezet 1000 gyermek számára tud fejenként tízezer forint értékű segítséget nyújtani. A támogatott gyermekek elsősorban a Segélyszervezet 9 hazai központjának intézményeiben (Kaposvár, Kastélyosdombó, Budapest, Szolnok, Orosháza, Miskolc, Debrecen, Szendrő és Olaszliszka) és azok látókörében élő családok gyermekei. A személyre szabott támogatásból 50 vajdasági, 150 erdélyi, és 70, a kárpátaljai nehéz sorsú gyermek is részesül. A kommunikációs igazgató kifejtette: a kampány üzenetét idén is sokan meghallották – több mint 53 ezer hívás érkezett a 1353-as adományvonalra. Az 1000 táska megtöltéséhez szükséges összeg felett beérkező adományokat a karitatív szervezet idén is a gyermekek évközbeni felzárkóztatását elősegítő „Kapaszkodó” gyermekfejlesztő programjára fordítja. (www.segelyszervezet.hu//kapaszkodo)

A rendezvényen részt vevő gyerekek számára külön öröm volt, hogy olyan hírességtől vehették a tanszereket személyesen, mint Wolf Kati, aki az Iskolakezdés együtt! kampány arca. Az ezredik csomag átadása után az énekesnő köszönetet mondott minden adományozónak, aki a 1353-as adományvonalon, a www.iskolakezdesegyutt.hu weboldalon vagy tárgyi adománnyal segítette a rászoruló gyerekek tanévkezdését az elmúlt hetekben.