Az E.ON és az Óbudai Egyetem összefogott a fiatalok érdekében

2017.10.31

Megerősítette hosszútávú stratégiai partnerségét az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. és az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kara, akik a műszaki pályára készülő fiatalok magas színvonalú elméleti és gyakorlati képzését tűzték ki célul., Az ünnepélyes keretek között aláírt megállapodásban a duális képzés megerősítése mellett kijelölték az együttműködés további lehetséges irányait is.


A vállalat és az egyetemi kar közötti együttműködés nem újkeletű: a korábban elindult duális képzés a vállalat számára hosszabb távon biztosítja a szükséges villamosmérnök-utánpótlást, az egyetemi kar hallgatóinak pedig tovább bővíti az elérhető szakmai gyakorlati lehetőségek körét. A hallgatók a duális képzés keretében megismerhetik az erősáramú üzemek szervezeti felépítését és működését, a hálózatok fejlesztési-, illetve tervezési munkálatait, a különböző karbantartási munkálatokat, a vállalatirányítási rendszerek működését és – az egyedi szaktudás elsajátítása mellett – a projektmunkához szükséges készségeket is elsajátíthatják.

A stratégiai partnerség kölcsönös megerősítését Dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere is üdvözölte. Elmondta, hogy: „Az E.ON nemcsak az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karának stratégiai partnere, hanem az elmúlt időszakban a várossal kialakított együttműködés is sokat erősödött, kiemelten fontos – mind a cég, mind az önkormányzat szempontjából.” Ezt követően a városvezető az áramszolgáltató társadalmi felelősségvállalás terén kifejtett tevékenységéről szólt. Székesfehérvár ma az egyik legnagyobb duális képzési hely Magyarországon, ebben a tanévben már 155-en vehetnek részt ilyen típusú képzésben. Ez egy fontos lépés a fiatalok, azaz a jövő képzett szakembereinek itthon tartásában. Mindezekért köszönetét fejezte ki a duális képzésbe bekapcsolódó valamennyi cégnek, felsőoktatási intézménynek és hallgatónak.

Haraszti Judit, az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt vezérigazgató-helyettese az együttműködés kapcsán hangsúlyozta: „Magasan képzett, korszerű elméleti és gyakorlati ismeretekkel rendelkező szakembereket szeretnénk munkatársaink között tudni – most és a jövőben egyaránt. Annak érdekében, hogy a legjobbakkal dolgozhassunk együtt, szeretnénk a jövő szakembereinek már a képzésénél is jelen lenni, és hozzájárulni ahhoz, hogy képességeik kibontakoztatásához minden külső feltétel a rendelkezésükre álljon. Kiemelten kezeljük a nálunk tanuló fiatalokat: főállású mentorok segítik a hallgatókat, akik a nálunk töltött idő alatt valós gyakorlati feladatokba nyernek közvetlen betekintést. Elméleti és gyakorlati ismereteik így egymásra épülve, egymást erősítve fejlődnek.”

Prof. Dr. Réger Mihály, az Óbudai Egyetem rektora, örömét fejezte ki, hogy "az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. és az Óbudai Egyetem között a duális képzés területén elinduló kapcsolat végül is egy hosszútávú, stratégiai partnerséget rögzítő együttműködési megállapodásban tud kiteljesedni. Az ipari partnerek és az egyetem közötti kapcsolat azon a bizalmi tőkén alapul, ami a partnerségi megállapodást megelőzően kialakult, a szerződés aláírásával a bizalom megtartása mellett az együttműködés egy magasabb szintre emelkedhet." Rektor úr megköszönte mindazok munkáját és támogatását, akik a partnerségi megállapodás létrehozásában közreműködtek, és sok sikert kívánt az összes szereplőnek a szerződésben foglaltak gyakorlati megvalósításához.

Az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. felajánlásából eszközöket biztosítanak az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kara számára a Mérő laboratórium továbbfejlesztéséhez, amely így még magasabb szinten tudja majd az intézmény villamosmérnök alapképzését támogatni. Az adományból ipari elektronikai – beleértve erősáramú alállomások vezérlését, szabályozását és felügyeletét megvalósító – eszközöket, illetve villamos méréstechnikában használatos automatikus mérő- és adatgyűjtő rendszereket szereznek be.